Kezdőlap

Üdvözöljük a Csolnoki Szabadidő Sportegyesület honlapján!

Legújabb partnerünk a megújult Eredmények.com

Focieredmények élőben 

Az egyesületről

Az egyesület rövid története:

1920-ban megalakult az első focicsapat Augusztán (Pál Dénes, Láng Kálmán, Polgárdi István). A focipályát a bánya iszapolás helyén alakították ki.

A 30-as évekre elkészült az öltöző épülete az augusztai templom környékén. Ennek szomszédságában felépült egy teniszpálya is.

A háború után több pálya építésébe is belekezdtek (Varga-tó mellett; Mókus lábánál), ezekből azonban nem lett semmi.

1965-ben a pálya mellett elkészült az új öltöző, benne egy lőteremmel, amely az akkori viszonyok közt rendkívül modern volt. Focicsapatunk ekkor a Komárom megyei I. osztályban játszott évekig. A bányák megszűnésével egyre csökkent egyesületünk anyagi támogatása. Sajnos az akkori tanács vezetősége sem tartotta fontosnak a sport támogatását, ezért 1987-ben meg is szűnt az egyesület.

Az 1990-es év hozta meg a változást, amikor az első szabadon választott önkormányzat került a falu élére, akik fontosnak tartották a sport támogatását, mind anyagilag, mind erkölcsileg. Újra alakult az egyesület Csolnoki Szabadidő Sportegyesület néven, azóta működése zavartalan.

A 2000-es években az öltöző és a futballpálya környéke az egyesület vezetőinek, tagjainak és támogatóinak köszönhetően jelentős felújításon esett át.

Napjainkig több fejlesztésen esett át mind a sportház, mind a sportpálya. Napkollektoros rendszert telepítettünk az épületbe, ezzel is csökkentve a közüzemi költségeket. A sportpálya egyik térfele fel lett szerelve reflektorokkal, így a késő őszi és kora tavaszi időszakokban is zökkenőmentes az edzésmunka. A 2017-es évben a TAO támogatásnak köszönhetően megújultak kispadjaink is.

Hírek, események

Izgalmakban nem volt hiány a vasárnapi felnőtt mérkőzésen

Felnőtt csapatunk egy gólgazdag, közönség-szórakoztató mérkőzésen van túl. Sajnos a végeredmény már annyira nem szórakoztató nekünk, hiszen a hét gólos mérkőzésen vereséget szenvedtünk. A felnőttek legutóbb 2018.11.18-án szenvedtek vereséget hazai pályán, ez mindent elárul arról, hogy milyen nehéz tőlunk elvinni a három pontot. Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, hiszen már a mérkőzés elején igyekeztünk dominálni. …

Hiába készültünk a vasárnapi mérkőzésre

Vasárnap nagy elánnal vártuk a Kocs elleni mérkőzést, azonban ellenfelünk nem jelent meg, pontosabban 6 fővel érkeztek meg Csolnokra. Az említett 6 fő, mint aki jól végezte dolgát, lecuccoltak a parkolóba és várták a csodát, vagy nem tudjuk mit, de annyi nem volt bennük, hogy a játékvezetőket, vagy bennünket tájékoztassanak a kialakult helyzetről. Ha a …

Magabiztos győzelem Gyermelyen

Felnőtt csapatunk gólzáporos győzelmet aratott Gyermelyen. Leginkább az ellenfél térfelén folyt a labda, a futballt is mi játszottuk. Hamar megszereztük a vezetést Barlangi Tamás révén, aki egy szögletet követően a lepattanót juttatta a hálóba. A következő gól egy szépségdíjas találat volt, amikor a balszellőt Yousif Dzsemil húzta meg és passzolta középre Pázmándi Gergőnek a labdát, …

Edzőink

Egyesületünkben jelenleg közel 100 fő végez aktív sporttevékenységet .  Ovis korosztálytól kezdve egészen öregfiúk labdarúgóinkig.

Edzőink:

  • Bozsik csapataink: U7, U9, U11, U13 csapatok
    Edző: Vígh Attila +36-30-352-6130
  • Megyei U14-es csapat
    Edző: Kovács Bence +36-20-335-2499
  • Megyei U19-es csapat
    Edző: Táborszki Dávid +36-30-680-7396
  • Felnőtt csapat
    Edző: Karcagi Pál +36-20-991-3119
  • Öregfiúk csapat
    Technikai vezető: Szatmári Ákos +36 30247 3960

Bozsik korosztályaink edzései szerdán és pénteken 17:00-tól kezdődnek.

Támogatóink

A Csolnoki Szabadidő Sportegyesület támogatói:

  • Csolnok Község Önkormányzata
  • Gabroplus KFT.
  • Szabi Autó KFT.
  • Smart Dekor KFT.
  • Házi Zoltán EV.
  • Szepamo KFT.
  • Bőség Konyha
  • Aqua-sziget Esztergom
  • Portobello Wellnes & Yacht Hotel
  • Kapos Zoltán
  • Ficak Esztergom
  • Balázs Dekor Esztergom
  • HD fólia
  • Decorbox

Köszönjük továbbá azon emberek támogatását, akik adójuk 1%-át Egyesületünk részére ajánlották fel!

Egyéb adatok:

adószám: 19151104-1-11
nyilvántartási szám: 11-02-0000573
statisztikai szám: 19151104-9499-521-11
MLSZ-kód: 1069