Falunapi főzőverseny

A XX. Csolnoki Falunapok során egyesületünk fiataljai részt vettek a vasárnapi főzőversenyen. A menü lecsó volt, aminek elkészítéséhez vasárnap reggel 12 fiatal csatlakozott. Beleadtak apait-anyait, hogy megmutassák mire is képesek a csolnoki fiatalok. 🙂 A kemény munka megtette hatását, ugyanis az előkelő 3. helyezést érték el a 8 csapatos versenyben.

 

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését U19-es csapatunk

2017.07.16-án játszotta le első felkészülési meccsét csapatunk. A mérkőzés 17:00-kor kezdődött,  és 2*40 perc volt, tekintettel arra, hogy első meccse volt mindkettő csapatnak. A csolnoki játékosok 4 edzéssel a lábukban várták az összecsapást, és a tavalyi U16-os csapathoz képest több helyen változott a keret. Csapatunkhoz a nyári felkészülés során csatlakozott Dorogról Farkas Máté, Szekeres Péter, Tátról Táborszki Dávid, valamint Quint Adorján is visszatért a foci világába. Első meccset tekintve jó tempójú mérkőzést játszott a két gárda, amire lehet majd a későbbiekben építeni.  Első félidőben a csapat 4-3-3-as felállásban abszolválta a játékidőt, amely során az első gól Táborszki Dávid nevéhez fűződik. Egy védelmi hiba után a vendég csapat megszerezte egyenlítő gólját, azonban erre a szintén “újonc’ Farkas Máténak volt válasza és 2-1-re módosította az eredményt. A második játékrészben 3-5-2-es felállásban játszottak a srácok, ami az elején szokatlan is volt számukra, így sokáig csak keresték a helyüket. A végén leginkább a mieink domináltak és meg is lett az eredménye, ugyanis egy jó beadást követően Putz László fejelte a labdát a kapuba, ezzel kialakítva a 3-1-es végeredményt.

Összességében jó játékot produkált a csapat, de az erőnléten még dolgozni kell. Fontos, hogy a helyzeteinket is minél jobban kihasználjuk, ugyanis a mérkőzésen rúghattunk volna jóval több gólt, ha kicsit jobban koncentrálnak a csatárok.

A következő heti program még keményebb lesz a srácoknak, ugyanis heti 4 edzés mellett 2 edzőmérkőzés is lesz.
Szombaton Süttő ellen 16:00-kor, vasárnap szintén 16:00-kor Pilismarót ellen lépnek pályára a srácok. Mindkettő mérkőzés hazai pályán lesz.

 

Megkezdte U19-es csapatunk a nyári felkészülést

Heti 4 foglakozással hangolódik U19-es csapatunk a bajnoki nyitányra,  amit a mai napon meg is kezdtek. Egy laza, átmozgató edzéssel indítottak a srácok, amit napról-napra egyre komolyabb intenzitású program fog követni. Cél a bajnokságra való megfelelő fizikai állapot elérése, valamint az egyes taktikai elemek begyakorlása.

               

U19-es csapatunk felkészülési programja

U19-es csapatunk július 10-én kezdi meg a felkészülést heti 4 edzéssel és 1 edzőmérkőzéssel.

Edzés időpontok: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18:00

Edzőmérkőzések:

  • 2017.07.16.   Csolnok – Tát 2:1
  • 2017.07.22.  Csolnok – Süttő 4:2
  • 2017.07.23.   Csolnok – Pilismarót 2:6
  • 2017.08.05.  Csolnok – Sárisáp
  • 2017.08.08.  Csolnok – Párkány

Felnőtt csapatunk felkészülési programja

Felnőtt csapatunk július 14-én kezdi meg a felkészülést.

Az alábbi edzőmérkőzésekkel hangolunk a következő idényre:

  • 2017.07.19.  szerda 18:00  Csolnok – Sárisáp  hazai pályán
  • 2017.07.22.  szombat  18:00 Csolnok – Süttő  hazai pályán
  • 2017.07.30.  vasárnap  18:00 Csolnok – Gyermely  hazai pályán
  • 2017.08.06.  vasárnap  18:00  Csolnok – ??

 

Rengeteg új és izgalmas élménnyel térhettek haza a gyerekek a Csolnoki Focitáborból!

Idén július első hetében rendeztük meg a hagyományos focitáborunkat, ahol összesen 32 gyermek vett részt. Reggel 9 órára vártuk a srácokat, akiket uzsonna fogadott, majd kis pihi után megkezdődtek a futball foglalkozások, ahol a gyerekek kedvence, a “mini vb” volt. Ezen a programon Andorra, Brazília, Németország és Oroszország csapatai mérték össze tudásukat, amit a tábor végén Andorra nyert. A küzdelmes meccsek után következett a finom ebéd, majd egy kis pihi után újra a labdáé volt a főszerep. A meccseken kívül, volt még célba rúgás, lábtengó, kapura lövés és ügyességi feladat is. A nagy hőségre való tekintettel egy medencét is felállítottunk a srácoknak, így délutánonként mindig volt pancsolás a vízben.
Úgy gondoljuk idén is nagyszerűen érezték magukat a gyerekek, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy még egy tábort szeretnének idén, vagy többen már a jövő évi tábort várják.

Jövőre újra találkozunk!

Megkezdődött a focitábor!

2017. július 3-án megkezdődött Egyesületünk hagyományos focitábora. A gyerekek 8 órától foglalják el a sportházat és környékét, ami után egész napos labdarúgófoglalkozás következik.

Helló Világ!

Üdvözlet! Ez az első saját WordPress-bejegyzés. Módosítható, vagy törölhető, aztán megkezdhető a honlap tartalommal történő feltöltése!