Utánpótlás tornán vettek részt a 12-13 éves játékosaink

X. KERTES LÁSZLÓ UP KUPA

Az Esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok folytatta téli rendezvénysorozatát, 12-13 éveseknek rendezte meg az un. Kertes László Kupát.

A benevezett 6 csapatot a szervezők 2X3-as csoportba sorsolták be. A csoportküzdelmek után következett a keresztbejátszás, majd a helyosztók.

Az ,,A” csoportot magabiztos játékkal nyerte a VOYAGE mind a két ellenfelét verve. Némi meglepetést okozott a hazai Esztergom két veresége és végül utolsó helye. Persze hozzá kell tenni, hogy nem a legerősebb kerettel érkezett a tornára.

A ,,B” csoportot a MÉSZÖLY FC nyerte 100%-os teljesítménnyel a CSOLNOK előtt.
A keresztbejátszás során a két esélyes, nevezetesen a MÉSZÖLY és a VOYAGE is nyert, így méltán kerültek a döntőbe.

Az elődöntőben nagy küzdelem után minimális különbséggel nyert a VÉRTESSOMLÓ a jó fizikumú és egységes CSOLNOK ellen, így megérdemelten vitték haza a 3. helyet.

Következett a torna utolsó mérkőzése a döntő. Előzetesen nehéz lett volna megtippelni a végső győztest, hiszen mind a két csapat remek játékerőt képvisel, sok ügyes gyerek van a keretükben.
Végül nagy csatában a MÉSZÖLY FC nyert és lett a jubileumi kupa győztese.

Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt főszervező bemutatta a gyerekeknek és a szurkolóknak néhai Kertes Lászlót. Elmondta, hogy legyen példa az ifjú focistáknak Laci bácsi élete, hiszen Ő példa arra, hogy egy kisvárosból is eljuthat valaki a legmagasabb szintre, nevezetesen az NB1-ig. Mi kell hozzá? Tehetség, szorgalom, alázat és némi szerencse. Nem feltétlenül kell a fővárosba születni vagy valamilyen akadémiára járni.

Gratulálunk a srácoknak!

Hajrá Csolnok!!!💚🖤

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.