Idén is megrendezésre került focitáborunk

Június utolsó hetében került megrendezésre egyesületünk hagyományos focitábora, amely minden évben nagyon sok gyermeket vonz. Az idei létszám is ezt tükrözi, hiszen 35 fő rúgta a labdát hétfőtől péntekig a csolnoki focipályán.

A gyerekek a mindennapi focizáson kívül számtalan élménnyel gazdagodhattak, köthettek új barátságokat, élvezhették a nyári szünet és tábor nyújtotta lehetőségeket. Háttérbe került az internet, a telefon, a tévé, és végre a szabadban tölthették el idejüket a barátjaikkal.

Minden nap rendeztünk egy kis bajnokságot a csapatoknak, akiket az első nap kiválasztottunk, majd a tábor végén összesítettük a pontokat, és eredményt hirdettük. A focin kívül volt labdarúgással kapcsolatos kvízjáték, kirándulás, uszoda, lábtenisz.

A csütörtöki napon vendégek érkeztek a táborba, a Dorogi Fc játékosai látogatták meg a srácokat és okoztak nekik óriási meglepetést. Név szerint: Vigh Ádám, Szedlár Zoltán, Mészáros Áron, Papp Máté és Nagyházi Dávid. A bemutatkozás után a gyerekek kérdéseire válaszoltak a dorogi csapat játékosai, majd egy közös lábteniszre és teq-ballra is beszálltak. Természetesen a közös képek és a dedikálás sem maradt el.

A pénteki napon zártuk a tábort, ahol a gyerekek már a jövő évi focitábort várták.

Külön köszönetet szeretnénk mondani Kolonics Melinda Polgármester Asszonynak, hogy használhattuk az uszodát.

A Bőség Konyha megint kifejezte a csolnoki utánpótlás sport iránti bizalmát és jóindulatát. 35 gyerek étkezésének ellátását biztosította az 5 napos tábor ideje alatt teljesen ingyen. Felajánlásának köszönhetően ismét igen magas színvonalon tudtuk megszervezni a gyermekek aktív szabadidejének eltöltését, sport iránti szeretetük megalapozását.
Ha finomat akar fogyasztani, ne habozzon: https://www.facebook.com/bosegkonyha

Köszönjük még a Dorogi FC játékosainak a látogatást.

Találkozunk jövőre! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük